Az előző bejegyzésben említettem, hogy Anya azt mondta, hogy legyenek képek. Úgyhogy lesznek. 

Mielőtt Máltára indultam, Anya azt is megmondta, hogy jó lenne, ha kicsit odaállnék mellé, amikor főz, hogy megtanuljak ezt-azt. Eszemben sem volt ezt-azt megtanulni. Már rég tudtam ezt-azt. Ha az ezt, a vegeta leves az azt, pedig a piskótatekercs.

Aztán amikor bruttó három nap alatt rájöttem, hogy itt bizony nekem kell etetni saját magam, Anya azt is megmondta, hogy csináljak pörköltet, az egyszerű. Azt nem mondta, hogy egyszerű annak, aki évente 836358 finomabbnál finomabb ételt varázsol az asztalra, mindig tökéletesen. Onnan tudom, hogy a pörkölt is mindig tökéletes, hogy mindig a legnagyobb biztonsággal választhattam ki belőle a legszimpatikusabb 10 kocka húst. Gondoltam, hogy nem fog rajtam kifogni ráadásul a bolondnak is megéri, ha veszek tésztát, kicsi húst, a szaftot meg majd improvizálom. Fogalmam sem volt, hogy miből van a szaft, csak azt tudtam, hogy a húst meg kell mosni, a szaft meg igenjó. Csináltam is húst, amihez nagyjából annyi szaftot sikerült alakítani, amennyit a szent lélek nem sajnált tőlem. Aztán kifőztem a tésztát. Legalábbis azt hittem, amég el nem kezdtem leszűrni. Akkor rájöttem, hogy ez itt Spárta, mert minden csík spagetti az életéért kapaszkodott a fazék alján. Miután ezt elmeséltem Anyának, ő azt is megmondta, hogy olajat is tenni kellett volna a vízbe, meg sót és ha úgy van, meg is kellett volna kavarni. 

 

Egyébként Anya azt is megmondta már rég, hogy az anya az kisbetű. De nekem nem létezik olyan helyesírási szabály, ami meg tudná magyarázni, hogy van ez a nő, aki száz százalékig anyának született és a világ legjobb anyukájaként éli a mindennapjait, annak a becses nevét én kisbetűvel írjam. Nem. Anya nagybetűs nő és bizony nagybetűvel Anya.  

Anya amúgy azt is mindig megmondja, hogy hol vannak a helyesírási hibák, vagy ha sok az ismétlés. Én mindig mondom, hogy oké Anya, ha haza értem majd kijavítom, de óriási elmélkedős pillanatokba pötyögtem be mindent eredetileg ékezetek nélkül, aztán mentem is a dolgomra. Sose írom át. Jóvanazúgy.  

 

Anya megmondta azt is, hogy ne puszilgassam a kutyát, meg amúgy is, nagyon el van kényeztetve. Aztán amikor eljött hozzám rájött, hogy Bobika nem kérdez mielőtt puszit adni jön és amúgy olyan aranyos, meg puha és ha jobbra fordulsz, akkor egy perc alatt lopja le a pizzát a tányérodról.  

Anya azt is mondta, hogy igyekezzek haza és akkor majd azt főz, amit csak akarok. Azt is jelezte, hogyha nem vagyok éhes, akkor lesz egy kis fánk, valami leves, lecsó meg friss kenyér, de szívesen csinál meggyes kiflit is, meg akkor már diós csigát, mellék állásban meg piskóta tekercset. Mert azt szeretem. De ha nem eszem meg mind, akkor már nem szeretem. Akkor minek csinálta? A Kutyának? Na azt biztos, hogy nem. Úgyse lesz még egy kutya, ha majd ez nem lesz nekik otthon. Mondjuk ez már a harmadik “még egy kutya biztos nem teszi be a lábát”.   Ráadásul Anya azt is megmondta, hogy a kutyának kint van a helye. Meg azt is, hogy este be kell neki kapcsolni a tv-t, hogy tudjon aludni. Reggel meg felhúzza neki a redőnyt, hogy a kutya rájöjjön reggel van és ideje máshol feküdni egész nap.  

 

Anya több, mint hét éven keresztül mondta azt is, hogy főzzek húslevest, az egyszerű legalább annyira, mint a pörkölt volt. Aztán mondtam neki, hogy nekem ilyenekre nincs időm és ezt Anya elfogadta… egészen addig, amég enyhe célzásként nem kezdett el csigatésztát küldözgetni. Mert a húsleves azzal a legjobb. Aztán már nem mondta, hogy csináljam, csak finoman jelezte, hogy csinálni fogom. 

 

Most Anya azt gondolja, hogy csapongok a témák és történetek közt, és olyan dilis vagyok, amiért ezt is leírom.

Épp lázadok. 😀  

Múlthéten kérdezte Anya, hogy mikor lesz új bejegyzés és mondtam neki, hogy majd ezen a héten, mert sokat dolgozom. Aztán Anya megmondta, hogy túl sokat dolgozok. Vasárnap megint kérdezte, hogy mikor lesz már az az új bejegyzés, mert két három pillantás és jövőhét van. Aztán megint rájöttem, hogy Anya megmondta, hogy legyen, úgyhogy lesz. Nincs haladék, nincs kifogás, nincs másik opció. Az van, amit Anya megmondott. Egyszer véletlen eszembe jutott, hogy harminc évesen ideje lenne háborogni, hogy majd én eldöntöm, de inkább gyorsan el is felejtettem ezt a pillanatnyi elmezavar okozta gondolatot. Anya azt is megmondta, hogy rakjam ki a másik írkálást is, amit neki elküldtem, de mondtam neki, hogy az úgy nem jó. De ő azt mondta, hogy az úgy pont jó, úgyhogy kiteszem azt is majd a héten.  

Egyébként Anya azt is sokáig mondta, hogy ne igyak alkoholt. Aztán egyszer mondtam, hogy Apa pálinkájától nincs jobb, legalábbis itt hármunknak biztosított reggelig tartó állapotot. Azóta, ha otthon vagyok, akkor Apa pálinkájából is hozzak vissza, hogy legyen. Szóval csigatészta, meg pálinka az van Máltán is.  

 

Anya mindig mondja, hogy imádja, hogy négyen ilyen jó testvérek vagyunk, pedig semmilyen testvérek se lennénk, ha Anya meg Apa nem ilyen lenne. 

 

Látod Anya? Én megmondtam, hogy a héten kiteszek egy új bejegyzést. Képek is vannak.
Ja, és mielőtt mondanád, hogy “tiszta dilis vagy gyerekem”, csak szólok, hogy bőven volt kiktől örökölni.
Szeretlek Anya.