Ha ezt Anya látná.. 

 

Pár bejegyzéssel, meg nagyjából két évvel korábban meséltem, hogy Anya úgy süt meg főz, mintha az világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy amit csinál, majd tuti fixen finom lesz. Finom is. Mármint az, amit ő csinál. Ugyanabban a bejegyzésben azt is elmondtam, hogy nekem Anya nagybetűvel Anya. Nem érdekel a helyesírás.  

Lényeg a lényeg, pár napja eszembe jutott, hogy Anya olyan jó diós meg kakaós csigákat tud sütni, meg buktákat meg mindenféléket, hogy gondoltam nekem is menni fog. Eszembe jutott, hogy az én Mamikám még Anyától is finomabb diós csigákat sütött régen. Reméltem, hátha ez a tudás valamiféle családi örökségként nálam állapodott meg, és az én csigáim ugyanolyan jók lesznek, mint a Mamáé. Tévedtem. Nyilván. 

A legnagyobb hiba, szerintem ott volt, hogy itt már szinte tél van. 15 fok volt nagyjából, a tésztának meg meleg kell, hogy megkeljen. Gondoltam, ugyan honnan is tudná az a köcsög tészta, hogy meleg van vagy hideg van? Kiszólni a tálból tán csak nem fog, hogy: hallod tesó’ tökre fázom.  

Rövid időn belül lettem azzal, amit dagasztásnak csúfoltam és egészen pofás kis tészta gömb lett a tálamban. Lefóliáztam a tálat, rádobtam egy törlőt, aztán gondoltam amíg keleget ott magának a konyha asztal közepén, én jól el is mosogatok. Mire kész lettem az edényekkel, már a sütőt is bekapcsoltam és arra számítottam, hogy ez a tészta szinte már majd könyörög, (mint a növényeim szoktak) hogy tegyem már át valami nagyobba, mert ott szűkös a hely.  

Utólag belegondolva, erre annyi esély volt, mint Mami diós csiga tudását ezerötszáz kilométerről bemanifesztálni. Levettem a törlőt a tál tetejéről és láttam, hogy az a rohadék egy centit sem nőtt. Nem estem kétségbe. Mondtam is magamban, hogy semmi baj, biztos fázós, bebugyolálom én jobban. Fogtam a tálat, még mindig fólia a tetején, annak a tetején törlő és elvittem a kanapéra. Ott kipárnáztam aztán betakartam pont úgy, ahogy magamat szoktam tv nézés közbe. Én is fázós vagyok, de a puha takaró mindig segít, klímát nem kapcsolok 10 db kakaós csiga kedvéért az fix. Szóval adtam a tésztának még fél órát. Csodák pillanatok alatt is történhetnek. Mikor ütött az óra, elmentem a nappaliig a konyhából, ami olyan negyvenhét másodperces séta oda-vissza. Kibugyoláltam mindenből és megint láttam, hogy nem látom a növekedést.  

Itt már szinte hallottam, hogy Anya belekezd: figyelj csak Hédike, elmondom neked gyorsan… nagyon egyszerű a tészta, én úgy szoktam, hogy teszek még hozzá hét másik dolgot, amiből neked nincs otthon és úgy érzésre csináljad, olyan érzésre, amiből benned sosem volt. Ja, és látod majd akkor, amit egész életedben soha nem láttál még, aztán vedd elő majd az eszközt, amiből nem, hogy neked sincs, de az egész világon nincs belőle még egy, mert Apa nekem csinálta és itthon van. Ha ezekkel kész vagy, akkor kapcsold be a sütőt 376539357 tizedmásodperc pontossággal, de azt úgyis tudod, hogy hogy működik a sütőd, mert nekem nem olyan van. Aztán majd ne felejtsd el lekenni az ecsettel, olyannal tudod, amilyen nincs ott nektek, meg úgy vágd majd fel, hogy mutatós legyen.  

Sorra pörgettem Anya szokásos mondatait, aztán feltettem az élet nagy kérdéseit magamnak:

Úgy vágjam majd fel, hogy mutatós legyen? – Örülök, ha azt kitudom majd belőle mutatni, hogy kakaós csigának készült. 

Melegítsem elő a sütőt, meg mittudomén’ hány fok legyen odabent? – Amikor senki nem figyel, úgy szoktam bekapcsolni a sütőt, hogy elfordítom a két elfordíthatóst rajta, aztán megnyomom a maradék öt gombot egymás után és amikor elkezd világítani a piros, akkor vagy a sütő megy, vagy egy SOS hívás a sütőt összevissza bekapcsolók kormányhivatalába.  

Feltudom-e majd ügyesen vágni? – könnyen beszél az, aki megszólal otthon, hogy a világ legmenőbb sütemény vágójára vágyik és két órán belül a férje odatesz elé valami földöntúli készítményt. Én azt se mondtam el itthon, hogy sütni akarok, hátha olyan borzalom lesz, hogy ki kell dobni konyhástól az egészet.  

Tegyek bele még ezt, meg azt? Meg dióval is lehet csinálni. – Ez meg az nincs itthon, a darált diót meg megettük cukorral 10 perccel azután, hogy megvettük.  

Elmondja egyszerűen meg gyorsan? – Ilyenkor videó hívásba vagyunk általában. Elmondanám, hogy már az első mondat olyan bonyolult szokott lenni, hogy nem, hogy nem értem meg, de még azt is megkérdőjelezem, hogy ki merte a világegyetemet ilyen bonyolulttá tenni.  

Végül kiborítottam a tésztát valami szilikonos alátétszerű becentizett lapra, aminek nem tudom a nevét és nyújtani kezdtem a tésztát azzal a nyújtóval, amit Anyától kaptam.  

Közben az járt a fejemben, hogy ha Anya ezt látná vajon eltakarná-e a szemét? Vagy elmondana egy imát? Ha másért nem is, a fel nem kelt tészták védőszentjéért tuti.  

Aztán eszembe jutott az is, hogy hányszor csinálok olyat, amit, ha Anya látna, tuti nem akarna hinni a szemének.  

Például tuti nem hinné el, amit lát, amikor hajnal egykor bedugom a hajszárítót és elkezdtem szárítani a hajam, mert reggel ötkor indulni kell dolgozni és addig nem szárad meg magától. Vagy amikor annyi öblítőt öntök a ruhákhoz, amennyi abba a kis rublikába belefér és amikor az tele van, öntök még a mellette levőbe is. Biztos, ami biztos. Azon is meglepődne, amikor a pizsamámra felveszek egy mellényt és kisétálok a boltba. Pedig azon már a boltosok sem lepődnek meg. Vagy amikor úgy mosogatok, hogy utána fel is kelljen mosni, és annyi mosogatószert teszek mindenre, hogy úgy érezze magát minden mosogatásra váró edény, mint egy komolyabb kétezres évekbeli hab-party résztvevő.
Azt se otthon tanultam, hogy amikor kókuszgolyót csinálok és eljutok a “tegyél bele egy picike rumot” részhez, akkor előveszem a fűszeres Bacardit és töltök bele kicsit, meg kicsit mellé is a poharamba, kólával, friss citromlével.  

Az utóbbi néhány tudományt nem otthon tanultam, az élet tanította meg nekem mindet.  

Már a cukros kakaós csodát szórtam a tésztára, amikor azon kezdtem el tűnődni, hogy az elmúlt tíz évben hányszor mosolyodtam el, amikor baromságot csináltam és eszembe jutott mi lenne, ha Anya látna. Rengeteg dolgot tanultam otthon, sok “hozott dologból” építkeznem itt, Máltán. Gyanítom a Magyarországról Málta felé tartó valamelyik járaton kapott helyet a fejemben az is, hogy hogy csináljak mindent teljesen máshogy, mint otthon tanultam. Nem azért, mert nem úgy lenne a legjobb, szimplán csak adok esélyt a rossznak is. Mindig.  

Később feltekertem a tésztát és felvágtam olyannyira mutatósra, mint egy falusi tornasor. Az egyik szebb volt, mint a másik. Nyilván azért, mert csúnyább már nem igazán tudott volna lenni. Betettem a sütőbe és rövid időn belül készen is lett mind. Itt megint megcsapott a felismerés szele, hogy amíg meleg, le kell kenni tejjel (gondolom), hogy puha legyen. Sütemény lekenős ecsetem sincs itthon, elhagytam két költözés közt, ezért muszáj voltam egyenesen a dobozból locsolni rá a tejet. Jovanazugy. 

Mielőtt a lényeghez érnék, gyorsan leírom azt is, hogy a végeredmény nem lett rossz, mondjuk jó se. Értelmet nyert az “annyira szeretlek, hogy neked adnám a kakaós csigám közepét” mondat. A közepe egész jó lett, a szélével meg bárkit agyon lehetett volna ütni.  

A sütés után néhány nappal elmeséltem Anyának az egész történetet. Nem mondanám, hogy meglepődött, hisz ismer már vagy harminckét és fél éve minimum.  

Anya azt mondta, ne aggódjak, neki sem sikerül mindig. Hát elmondanám, hogy ez az információ sem enyhítette az aggodalmaim. Aztán Anya azt is mondta, hogy semmi baj, majd legközelebb jobban sikerül.  

Ekkor jöttem rá, hogy tökmindegy mennyi és milyen baromságot csinálok. Mindegy hányszor rontom el a süteményt, vagy mennyit hibázok az életem során. Az sem számít, hogy otthon vagyok-e vagy, itt a világvége után kettővel. Anya mindig hinni fog bennem és támogatni fog. Olykor olykor elmondja, hogy ésszerűen hogyan is lehetne csinálni a dolgokat, de bármennyire is vagyok makacs, mindig biztosít a szeretetéről és megtanított arra, hogy sose adjam fel. Azt hiszem, nem sok ennél értékesebb dolgot tudtam volna megtanulni az Anyukámtól.
Szóval a lényeget megtanultam én otthon, a mellékes dolgok meg majd alakulnak maguktól, vagy tőlem.  

 

Nagyon boldog névnapot kívánok a világ legjobb Anyukájának. Ritka kincs vagy TE nekünk.  

 

ui.: azóta megsütöttem még egyszer ugyanazt a kakaós csigát. Kapcsoltam neki klímát is, hajtogattam is, mint valami bolond origamit. Jól is sikerült, pont ahogy Anya megmondta. ❤️